Electrolux Newsroom Hungary

Svéd nagyköveti látogatás az Electrolux jászberényi gyárában

Photos

Egy napig vendégeskedett Niclas Trouvé az Electrolux jászberényi gyárában, ahol dr. Gönczi Sándorral, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatójával, Henrik Sundströmmel, az Electrolux Porszívógyár gyárigazgatójával és a sajtó képviselőivel közösen tekintette meg, hol készülnek az európai piacot is ellátó porszívók. Szeptember 1-jétől új uniós szabályozás lép életbe a porszívók piacán, amihez a gyártási folyamatokat is igazítani kell, ezért a vállalatnál gőzerővel dolgoznak az átálláson.

A magyarországi Electrolux gyárak a cégcsoport európai gyártásában igen fontos szerepet töltenek be: Jászberényben található a cég egyetlen európai porszívó- és fagyasztóládagyára, az Electrolux Európában gyártott alulfagyasztós hűtőszekrényeinek 100 százaléka a nyíregyházi üzemből kerül ki, Jászberény és Nyíregyháza együtt pedig a Csoport legnagyobb európai hűtőszekrénygyártó bázisát adja. A gyártott termékek alapvetően az európai piacokra készülnek, de kerül belőlük az Egyesült Államokba, Brazíliába, Japánba, sőt még Dél-Koreába is. Az Electrolux által gyártott termékek 13,5 százaléka Magyarországon készül, így a hazai gyártás a cégcsoport globális értékesítésében is komoly szerepet játszik.

“A legnagyobb Magyarországon üzemelő svéd gyártóbázis látogatása több okból is büszkeséggel tölt el. A 2014-es nyíregyházi Electrolux gyárlátogatásomra is pontosan emlékszem! Attól a naptól kezdve, egész egyszerűen más szemmel nézek a saját hűtőgépemre, annyit tanultam akkor a hűtőszekrényekről. Ma pedig megtanultam, hogy miért tévhit, hogy csak hangos porszívó szív jól. Megismertem azokat az új energiaosztályú porszívó modelleket, melyek hangja alig erősebb a suttogásnál. Nagykövetként elsősorban azért tölt el büszkeséggel az olyan svéd cégek, mint az Electrolux sikere, mert világszínvonalú technológiát, a legmagasabb minőségi színvonalat, a fenntarthatóságot, a környezetkímélő szemléletet, s a világban zajló változásokra való fogékony nyitottságot képviselnek. Ezek a cégek nemcsak adaptálódnak a globalizáció kihívásaihoz, hanem meg is lovagolják annak hullámait.

Amire pedig még inkább büszke vagyok, hogy a “svédsége” az olyan nagy cégeknek, mint az Electrolux, Ericsson, IKEA, Volvo vagy ABB – hogy csak párat említsek a nagyok közül – igazi jelentőséggel bír számukra. A svéd gondolkodás, a svéd brand az üzleti stratégiáik központi eleme. Mindez olyan fontos és alapvető értékek képviseletével jár, mint a demokrácia, nyitottság, sokféleség, egymás tisztelete, a tolerancia, a nemek közötti egyenlőség, az ökológiai tudatosság és a fenntarthatóság. Röviden, a svéd cégek itt Magyarországon is jó munkaadók, s jó lokális és globális polgárok. Az Electrolux a többi közel 200 svéd céggel együtt megközelítően 20 000 magyar munkavállalót foglalkoztatnak Magyarországon, s fontosak mind Svédországnak, mind Magyarországnak; munkát biztosítanak, adót fizetnek, hozzájárulnak a gazdasági jóléthez, a technológiai fejlődéshez, az innovációhoz és a kiváló termékek világszintű elismertségéhez.” – mondta Niclas Trouvé, Svédország magyarországi nagykövete.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az Electrolux már több mint 25 éve Jászberényben tevékenykedik, hisz Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legnagyobb munkaadója, és a két évtizeddel ezelőtt közösen megfogalmazott minőségi és innovációs igényeket az élet bebizonyította, hogy hozni tudtuk. Azonban nem csak munkáltatóként van jelen a város életében, hanem nagyon sok közös, előremutató kezdeményezésünk is van. Nagyon reméljük, hogy ez a következő 25 évben is így marad” – mondta dr. Szabó Tamás, Jászberény polgármestere.

Az Electrolux jászberényi porszívógyárát 1998-ban nyitotta meg, ahol jelenleg évente körülbelül 3 millió darab porszívót gyártanak. Az új szabályozásra való átállás egy újabb lépés a jászberényi porszívógyár számára, ugyanis szeptember 1-jétől nem kerülhetnek forgalomba 900 wattnál erősebb, nagyobb teljesítményű porszívók. Mindez pozitív változásokat hoz magával, hiszen a fogyasztók jobb minőségű és alacsonyabb energiafelhasználású modelleket használhatnak majd a háztartásokban. Az Electrolux fejlesztési csapata folyamatosan dolgozik az átálláson, hogy mind a forgalmazás, mind a gyártás zökkenőmentes legyen.

„Az elmúlt 25 év alatt rengeteg fejlődésen mentek keresztül a gyáraink, büszkék vagyunk arra, hogy a hazai gyárak mára ilyen fontos szerepet töltenek be az Electrolux Csoport működésében. Kiváló az együttműködés az anyavállalatunkkal, magyar kollégáink pedig ma már a kutatás-fejlesztésben is részt vesznek. A folyamatos fejlődés továbbra is ugyanolyan fontos számunkra, ahogy eddig, a digitalizáció, az ipari internet térnyerését például mi is kiemelt figyelemmel kísérjük. Tavaly alapító tagként csatlakozott vállalatunk a hazai „Ipar 4.0. Nemzeti Technológiai Platform” kezdeményezéshez, mert hiszünk abban, hogy a folyamatos fejlesztés elengedhetetlen piacvezető pozíciónk megőrzéséhez” – mondta dr. Gönczi Sándor, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója.

„Gyárainkban, így a jászberényiben is, egységes gyártási rendszer alapján dolgozunk, amivel hatékonyabban tudjuk kiszolgálni a különféle vevői igényeket. Az új szabályozásra való átállás és a tesztelés folyamatosan tart, hogy minél gördülékenyebben történjen minden. Összességében örülünk az új energiacímke bevezetésének, hiszen a célja az energiafogyasztás visszaszorítása. Környezettudatos vállalatként pedig az Electrolux számára fontos minden olyan intézkedés, ami a környezetet óvja és az ökológiai lábnyomunk csökkentését szolgálja” – mondta Henrik Sundström, az Electrolux Porszívógyár gyárigazgatója.

 

 

Az Electroluxról:

Az Electrolux a világ vezető háztartási és professzionális készülékgyártó vállalata, mely a fogyasztói benyomásaira támaszkodik. Gondosan tervezett, innovatív és fenntartható megoldásokat kínálunk, amelyeket szoros együttműködésben fejlesztjük professzionális felhasználóinkkal. A termékek között hűtőszekrények, sütők, tűzhelyek, főzőlapok, mosogatógépek, mosógépek, porszívók, légkondicionálók és kiskészülékek szerepelnek. Electrolux, AEG, Zanussi, Frigidaire és Electrolux Grand Cuisine márkanevek alatt a cégcsoport évente mintegy 60 millió készüléket értékesít 150 országban.
2016-ban az Electrolux csoport forgalma 12,6 milliárd euró volt, alkalmazottainak száma pedig 55 ezer. További információért látogassa meg a http://group.electrolux.com weboldalt.

Jászberény, Magyarország, 2017. május 22.

Save and share this post