Electrolux Newsroom Hungary

Menedzserek Jászberényben

A Menedzserek Országos Szövetsége és az általa létrehozott Menedzser Alapítvány 2008-ban indította útjára a „Nyitott cégnapok – gazdasági roadshow című programsorozatát. A sorozatban gyárakat látogatnak meg a szövetség tagjai, azzal a céllal, hogy a cégek, vállalatok működésének legjobb tapasztalatait, módszereit tanulmányozzák.

Az Audi után, a kecskeméti Knorr-Bremse, a debreceni National Instruments, a szentesi Legrand és még sorolhatnánk a meglátogatott cégek sorát, az Electrolux jászberényi gyárát látogatta meg a közel 40 fős érdeklődő csoport december 2-án. A tervek között szerepel a Richter Gedeon Nyrt. és a ALÉV meglátogatása is.

A Menedzserszövetség jogelődjét, a Gazdasági Vezetők Érdekképviseleti Szervezetét (GÉSZ) Bihari István alapította 1989-ben. A szövetség alapítói felismerték, hogy a menedzsereknek szakmájuk, hivatásuk gyakorlása mellett szükségük van a cégen kívüli menedzsertársakkal való összefogásra, együttműködésre. Egy közös szervezetbe tömörülve hatékonyabban tudják képviselni sajátos munkavállalói érdekeiket, kölcsönösen előnyös szakmai vélemény- és tapasztalatcserét folytathatnak, ezáltal téve elismertebbé a menedzserszakma társadalmi, közéleti szerepét.

A decemberi jászberényi gyárlátogatáson nemcsak a KKV-k, hanem a nagyvállalatok képviselői is jelentős számban vettek részt. Például a MÁV egyik vezetője, vagy a Knorr-Bremse HR-igazgatója is kíváncsi volt az Electrolux működésére.

Először Takács János, az Electrolux Lehel vezérigazgatója, a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke köszöntötte az érdeklődőket. Prezentációjában beszélt a multinacionális vállalat hazai és globális tevékenységéről, eredményeiről. Majd a bemutatkozó prezentációt kérdések követték.

A porszívógyárban és a hűtőszekrénygyárban tett látogatás – túlzás nélkül állíthatjuk – lenyűgözte a résztvevőket. Legfőképpen a gyártási folyamatok profizmusa, továbbá a tervszerű és minden momentumra kiterjedő folyamat-menedzsment környezettudatos és

 

A cégről:

Az Electrolux Csoport a világ vezető konyhai, fürdőszobai, tisztító- és szabadtéri eszközöket gyártó vállalata. Minden évben több mint 150 országban, több mint 40 millió Electrolux terméket vásárolnak az egyéni, illetve a professzionális fogyasztók. A vállalat az átgondolt design megalkotója, aki az otthoni felhasználók és professzionális vásárlók valós igényeinek és véleményének beható tanulmányozásával alakítja ki innovatív termékeit. Termékpalettáján hűtőszekrények, mosógépek, mosogatógépek, porszívók és tűzhelyek szerepelnek. Az Electrolux Csoporthoz tartoznak az olyan világhírű márkák, mint az Electrolux, az AEG-Electrolux, a Zanussi, a Frigidaire és az Eureka. 2009-ben összesen 109 milliárd svéd korona volt a cégcsoport forgalma, alkalmazottainak száma pedig 51 ezer.

További információ: www.electrolux.hu és https://newsroom.electrolux.com/hu

 

További információ:

Fekete Zsanett, PR menedzser, Electrolux,

Tel: 57/ 416-104 vagy zsanett.fekete@electrolux.hu

Pósa Gabriella, ügyvezető igazgató, Morpho Communications

Tel: 488-0255 vagy posa.gabriella@morpho.hu

Horváth Annamária, team leader, Morpho Communications

Tel: 488-0255 vagy horvath.annamaria@morpho.hu

Mentse el és küldje tovább ezt a cikket