Electrolux Newsroom Hungary

Csak egy ebéd – Simonyi Lilla beszámolója a Cube-ról

Képek

https://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/cube.jpghttps://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/csokibomba_5706671015_268ce3d651_z.jpghttps://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/husok_5706661629_d3f9de4f1b_z.jpghttps://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/mez_5706665555_500b1e15f4_z.jpghttps://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/tea_5706666791_bd1ce07d16_z.jpghttps://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/tojas_5706662235_d1d0f95090_z.jpghttps://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/cube-2.jpg

Fotók: Erdőháti Áron

Személyes tapasztalatom, hogy az igazán nagy emberek rengeteg munka árán lesznek naggyá, ha úgy tetszik, sztárrá. Az Electrolux impozáns, ideiglenes, úgynevezett Pop Up éttermében a brüsszeli Parc du Cinquantenaire tetején napjaink egyik sztárszakácsa, a két Michelin csillagos Sang-Hoon Degeimbre fogásainak kóstolása közben teóriám újfent beigazolódott.

Lábunk alatt a város, karnyújtásnyira az ég. A makulátlan fehér- és üveg terekben megálmodott Cube valószínűtlenül napos és meleg teraszán Tom Astin PR igazgató pezsgővel köszönti a nemzetközi média képviselőit, mondván:egy felejthetetlen ebédhez különleges helyszín, minőségi hozzávalók, s egy profi szakács szükségeltetik. Meg a jó társaság – teszem hozzá a többiek helyeslő bólogatásától kísérve. Ezután belesek a látványkonyhába, ahol séfünk keze alatt ég a munka. Meg a spárgasípok, amelyek, mint a sok egyéb felszolgált fantasztikum, „preparálva“ érkeztek a helyszínre ahol még egy kis extra barnítást kaptak a kézi grillező segítségével. Hiszen bár a két Michelin csillagos szakács otthon érzi magát a Cube-ban, azért mégsincs otthon: az 1997-ben nyitott étterme, a L’Air du Temps Noville sur Mehaigne az ő igazi terepe. Megtudom, hogy minden egyes fűszer (és annak látszó „tárgy“), saját kertjének a termése. A felhasznált cékla (mely csak színében emlékeztet származására, ugyanis tölcsér lett belőle, amibe a libamájhab került), a krumpli, a marhahús, vagyis minden egyes hozzávaló háztáji… De még a vaj is, az asztalon! Közben nem tudok nem haza gondolni: talán a magyar szakmának is példaértékű lehetne az irány a nyersanyagok állandó minőségéért folytatott küzdelemükben.

A konyha átlátható, mint ahogy a belső tér is, ahová egymás után érkeznek a falatok, amelyekre hol sajtkrémet kell nyomni parányi tubusból, hol meg a pohárba ültetett zöld spárga „földjét“ kell kavargatni, hogy felszínre törjenek a harmóniát rejtő rétegek. Ultrahanggal tartósított bodzalevet is hörpintünk. Érzékelünk,de még mindig nem hiszünk….illetve már kezdjük elhinni, hogy nem álmodunk.

Sang-Hoon elárulja, hogy a Pop Up étterem technológiai háttere lehetővé teszi hogy mi magunk is kísérletezzünk a menüsorral, de mindenre azért mégsem képes…Arról szerényen hallgat,hogy sommelier múltja révén ugyanolyan magabiztosan mozog a borok világában, s a világ borai közt, mint a saját konyhájában. Nem szól, persze. Hagyja, hogy az elemek játszadozzanak a szánkban, amint megérkezik az első fajsúlyos fehér bordeaux-i. A már említett, barnára sült spárgasípok amúgy sem egyszerű, habosított besamelljét még egy kezeletlen fa alapzatra ültetett, hatvan fokon főzött tojással kell feldobjuk. Mely ekként, a mester intésére feltörve, mindenki (!) tányérján egyforma állagot és minőséget mutat. A természet elemeire épül egyébként házigazdánk teljes menüsora: hol a szél, hol a Nap, vagy éppen a tűz mesél nekünk az ízek nyelvén, valami olyan tálalásban, amit a molekuláris gasztronómiában járatlanok olykor fanyalogva fogadnak. A jártasabbja meg már a tányéron guruló halikráról sem feltételezi, hogy az, aminek látszik. Sőt, a nagy vörös bordeaux-inak sem adnék kilencven feletti pontszámot első illatolásra…na de másodikra! Sőt, amikor már egy üvegharangszerű szerkezetben a teraszon egy utolsó kezelésen is átesik, s ettől füstös bukét kap a marhaszeletünk, már nem kétséges, Sang-Hoon Degeimbre (íz)robbantás-szakértő.

Elbűvöl és megbabonáz a bor és az étel újabb harmóniája.

A varázs kitart mindaddig, amíg az ehető arannyal és hevített rummal feldobott csokibombánkba rejtett robbanócukorkák felül nem írnak minden addigi kis-robbanást. Snitt. Az utolsó felvonásig kérjük, gyönyörködjenek a teraszról nyíló kilátásban. Nem, nem ér leskelődni, s észrevenni, hogy a teaszertartáshoz gombnyomásra ereszkedik le az asztal…Hogy aztán a hatalmas párnák újfent gondolkodóba ejtsenek, s a török kollégákkal összekacsintva feltegyük a kérdést: Ugye nem törökülésben teázunk ezúttal? Gongütés, előttünk az asztalokon szárazjég párája gomolyog , amott a pulton kaptár keretéből lépes méz csorog…

Persze, hogy kérünk belőle enyhén füstös jellegű teánkba, amihez narancsvirágos creme brulée falatkát kanalazunk, s végül szferifikált szaké gyönggyel megbolondított szantál- és narancsvirág kivonattal tesszük ki a pontot az i-re.

A kődarabot szimbolizáló, ánizsos molekuláris gasztronómiai vívmány kivételével mindenből kértem volna repetát. De az is lehet, hogy ez a szakács mindent meg tudna etetni velem?

Kicsit sem szégyenkezem, hogy ezúttal semmit sem tettem, csak élveztem. Mégis sztárnak éreztem magam. (Két) Michelin sztárnak.

Simonyi Lilla

Mentse el és küldje tovább ezt a cikket