Electrolux Newsroom Hungary

Csak egy ebéd – Simonyi Lilla beszámolója a Cube-ról

Photos

http://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/cube.jpghttp://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/csokibomba_5706671015_268ce3d651_z.jpghttp://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/husok_5706661629_d3f9de4f1b_z.jpghttp://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/mez_5706665555_500b1e15f4_z.jpghttp://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/tea_5706666791_bd1ce07d16_z.jpghttp://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/tojas_5706662235_d1d0f95090_z.jpghttp://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/cube-2.jpg

Fotók: Erdőháti Áron

Személyes tapasztalatom, hogy az igazán nagy emberek rengeteg munka árán lesznek naggyá, ha úgy tetszik, sztárrá. Az Electrolux impozáns, ideiglenes, úgynevezett Pop Up éttermében a brüsszeli Parc du Cinquantenaire tetején napjaink egyik sztárszakácsa, a két Michelin csillagos Sang-Hoon Degeimbre fogásainak kóstolása közben teóriám újfent beigazolódott.

Lábunk alatt a város, karnyújtásnyira az ég. A makulátlan fehér- és üveg terekben megálmodott Cube valószínűtlenül napos és meleg teraszán Tom Astin PR igazgató pezsgővel köszönti a nemzetközi média képviselőit, mondván:egy felejthetetlen ebédhez különleges helyszín, minőségi hozzávalók, s egy profi szakács szükségeltetik. Meg a jó társaság – teszem hozzá a többiek helyeslő bólogatásától kísérve. Ezután belesek a látványkonyhába, ahol séfünk keze alatt ég a munka. Meg a spárgasípok, amelyek, mint a sok egyéb felszolgált fantasztikum, „preparálva“ érkeztek a helyszínre ahol még egy kis extra barnítást kaptak a kézi grillező segítségével. Hiszen bár a két Michelin csillagos szakács otthon érzi magát a Cube-ban, azért mégsincs otthon: az 1997-ben nyitott étterme, a L’Air du Temps Noville sur Mehaigne az ő igazi terepe. Megtudom, hogy minden egyes fűszer (és annak látszó „tárgy“), saját kertjének a termése. A felhasznált cékla (mely csak színében emlékeztet származására, ugyanis tölcsér lett belőle, amibe a libamájhab került), a krumpli, a marhahús, vagyis minden egyes hozzávaló háztáji… De még a vaj is, az asztalon! Közben nem tudok nem haza gondolni: talán a magyar szakmának is példaértékű lehetne az irány a nyersanyagok állandó minőségéért folytatott küzdelemükben.

A konyha átlátható, mint ahogy a belső tér is, ahová egymás után érkeznek a falatok, amelyekre hol sajtkrémet kell nyomni parányi tubusból, hol meg a pohárba ültetett zöld spárga „földjét“ kell kavargatni, hogy felszínre törjenek a harmóniát rejtő rétegek. Ultrahanggal tartósított bodzalevet is hörpintünk. Érzékelünk,de még mindig nem hiszünk….illetve már kezdjük elhinni, hogy nem álmodunk.

Sang-Hoon elárulja, hogy a Pop Up étterem technológiai háttere lehetővé teszi hogy mi magunk is kísérletezzünk a menüsorral, de mindenre azért mégsem képes…Arról szerényen hallgat,hogy sommelier múltja révén ugyanolyan magabiztosan mozog a borok világában, s a világ borai közt, mint a saját konyhájában. Nem szól, persze. Hagyja, hogy az elemek játszadozzanak a szánkban, amint megérkezik az első fajsúlyos fehér bordeaux-i. A már említett, barnára sült spárgasípok amúgy sem egyszerű, habosított besamelljét még egy kezeletlen fa alapzatra ültetett, hatvan fokon főzött tojással kell feldobjuk. Mely ekként, a mester intésére feltörve, mindenki (!) tányérján egyforma állagot és minőséget mutat. A természet elemeire épül egyébként házigazdánk teljes menüsora: hol a szél, hol a Nap, vagy éppen a tűz mesél nekünk az ízek nyelvén, valami olyan tálalásban, amit a molekuláris gasztronómiában járatlanok olykor fanyalogva fogadnak. A jártasabbja meg már a tányéron guruló halikráról sem feltételezi, hogy az, aminek látszik. Sőt, a nagy vörös bordeaux-inak sem adnék kilencven feletti pontszámot első illatolásra…na de másodikra! Sőt, amikor már egy üvegharangszerű szerkezetben a teraszon egy utolsó kezelésen is átesik, s ettől füstös bukét kap a marhaszeletünk, már nem kétséges, Sang-Hoon Degeimbre (íz)robbantás-szakértő.

Elbűvöl és megbabonáz a bor és az étel újabb harmóniája.

A varázs kitart mindaddig, amíg az ehető arannyal és hevített rummal feldobott csokibombánkba rejtett robbanócukorkák felül nem írnak minden addigi kis-robbanást. Snitt. Az utolsó felvonásig kérjük, gyönyörködjenek a teraszról nyíló kilátásban. Nem, nem ér leskelődni, s észrevenni, hogy a teaszertartáshoz gombnyomásra ereszkedik le az asztal…Hogy aztán a hatalmas párnák újfent gondolkodóba ejtsenek, s a török kollégákkal összekacsintva feltegyük a kérdést: Ugye nem törökülésben teázunk ezúttal? Gongütés, előttünk az asztalokon szárazjég párája gomolyog , amott a pulton kaptár keretéből lépes méz csorog…

Persze, hogy kérünk belőle enyhén füstös jellegű teánkba, amihez narancsvirágos creme brulée falatkát kanalazunk, s végül szferifikált szaké gyönggyel megbolondított szantál- és narancsvirág kivonattal tesszük ki a pontot az i-re.

A kődarabot szimbolizáló, ánizsos molekuláris gasztronómiai vívmány kivételével mindenből kértem volna repetát. De az is lehet, hogy ez a szakács mindent meg tudna etetni velem?

Kicsit sem szégyenkezem, hogy ezúttal semmit sem tettem, csak élveztem. Mégis sztárnak éreztem magam. (Két) Michelin sztárnak.

Simonyi Lilla

Save and share this post