Electrolux Newsroom Hungary

Újabb díjakkal jutalmazták az Electrolux Porszívók a tengerből kampányát

Az Electrolux Porszívók a tengerből elnevezésű műanyag hulladékgyűjtési projektjét ezúttal Svédországban és az Egyesült Államokban ismerték el rangos díjakkal.

Svéd Aranytojással (Guldägg) jutalmazta a szakmai zsűri az Electrolux Porszívók a tengerből elnevezésű, környezetvédelmi kampányát. Az integrált kommunikáció kategóriában odaítélhető díjjal, minden évben PR kampányokat tüntetnek ki Svédországban. A zsűri azzal indokolta döntését, hogy a Porszívók a tengerből kezdeményezés megmutatta, hogy milyen komoly befolyással bír egy vállalat, mely egyazon ötlet és cél – egy hulladékgyűjtési akció – mögé sorakoztatta fel sikerrel a termékfejlesztőket és a fogyasztókat. A Porszívók a tengerből kampány képviselői, PR kategóriában, egy második helyezésért járó Ezüsttojást is átvehettek.

Az európai eredmények mellett az Amerikai Egyesült Államokban is kitüntették a svéd vállalat kezdeményezését. Az Andy díj a reklámszakma legrégebbi kitüntetésének számít az USA-ban. Az elismerésekről egy nemzetközi hírű kreatív vezetőkből álló zsűri dönt. A díj eredetileg egy New York-i, kizárólag nyomtatott felületekkel foglalkozó rendezvényből nőtte ki magát nemzetközi, a teljes elektromos és írott médiát lefedő komoly kitüntetéssé. Az Electrolux környezetvédelmi akciója fenntarthatóság kategóriában bizonyult a legjobbnak.

A Porszívók a tengerből kampányt a korábbiakban öt tekintélyes PR díjjal és egy környezetvédelmi díjjal is kitüntették Európában. A nemzetközi műanyag hulladékgyűjtési kampányt az Electrolux 2010 júniusában indította útjára azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a műanyagszennyezés problémájára, valamint az újrahasznosítható műanyag hiányára.

A Porszívók a tengerből kampány folyamatosan nyomon követhető a www.electrolux.com/vacfromthesea blogon, az Electrolux Facebook oldalán (www.facebook.com/electroluxappliances), és a Twitteren (www.twitter.com/vacfromthesea).

A témával kapcsolatos nagyméretű képek letölthetők az alábbi linkről:

http://www.herhoff.hu/download/electrolux/Porszivok_a_tengerbol/

A cégről:
Az Electrolux a világ vezető háztartási és nagykonyhai készülékgyártó vállalata. Minden évben több mint 150 országban, több mint 40 millió Electrolux terméket vásárolnak az egyéni, illetve professzionális fogyasztók. A vállalat készülékei innovatívak, és a funkcionális design jegyében készülnek. A termékfejlesztés során, a szakemberek alaposan tanulmányozzák a háztartási illetve az éttermi felhasználók szokásait és elvárásait, hogy a készülékek valós fogyasztói igényekre kínáljanak megoldást. A vállalat termékpalettáján hűtőszekrények, mosogatógépek, mosógépek, kiskészülékek, porszívók, sütők és tűzhelyek szerepelnek, melyeket Electrolux, AEG, Zanussi, Frigidaire és Eureka márkanevek alatt értékesítenek. 2010-ben összesen a cégcsoport forgalma 106 milliárd svéd korona volt, alkalmazottainak száma pedig 52 ezer.
További információ: www.electrolux.hu és https://newsroom.electrolux.com/hu
 
További információ:
Medveczki Erika, marketing menedzser, Electrolux,
Tel: 467-3211 vagy erika.medveczki@electrolux.hu
Pósa Gabriella, ügyvezető igazgató, Morpho Communications
Tel: 488-0255 vagy posa.gabriella@morpho.hu
Horváth Annamária, team leader, Morpho Communications
Tel: 488-0255 vagy horvath.annamaria@morpho.hu

Mentse el és küldje tovább ezt a cikket