Tollseprű a fedélzeten, takarítás gyorsan, hatékonyan
Egy alapos portalanítás a lakásban akár fél napot is elvehet az életünkből, és a végére majd’ leszakad a derekunk, mire az összes nehezen elérhető helyet is letakarítjuk. Gondolta volna, hogy ezt a hosszú és fáradságos munkát pillanatok alatt, akár porszívózás közben is elvégezhetjük, ha a megfelelő eszköz van a kezünkben?
A tavaszi, majd az őszi nagytakarítás után, hamarosan eljön az ideje a karácsonyi suvickolásnak is. Ilyenkor erőt veszünk magunkon, és kitakarítunk ott is, ahol a hétvégi portörlések során meg sem fordulunk. Felnézünk a szekrény vagy a könyvespolc tetejére, ránézünk a csillárra, a függönykarnisra, és észrevesszük, hogy ujjnyi vastag por halmozódott fel az elmúlt hónapok alatt.
A takarítás a legtöbb embernél nem toplistás tevékenység, de év végén, amikor amúgy is sok a tennivaló, még nehezebben szánjuk rá magunkat. Megúszni persze nem tudjuk, de megfelelő eszközökkel jelentősen egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé tehetjük a takarítást. Néhány hónapja, már Magyarországon is elérhető az a két Electrolux porszívó, melyek beépített tollseprűvel teszik hatékonyabbá a portalanítást.
Az Electrolux SuperCyclone dust&gone és az Electrolux Jetmaxx dust&gone porszívókban van egy beépített tollseprű. A kis piros portörlőt akár porszívózás közben is egy mozdulattal kihúzhatjuk a porszívóból, s letörölhetjük vele a szekrények vagy ajtók tetejét, a könyveket, sőt, kihúzható nyelének és hajlítható fejének köszönhetően a karnisokat vagy akár a csillárt is.
Amikor a portörlőt visszadugjuk a porszívóba, a készülék azonnal meg is tisztítja. Miközben kiszippantja a tollseprűből a port, elektrosztatikus töltést ad neki, hogy amikor újra elővesszük, akkor is hatékonyan tudjunk vele takarítani.
A porzsák nélküli Electrolux SuperCyclone dust&gone és a porzsákos Electrolux Jetmaxx dust&gone hagyományos porszívói minőségükben is kiemelkedően jól teljesítenek. Elképesztően gyorsan szívják a port, ezért rendkívül hatékonyan és gyorsan tudunk velük takarítani, ráadásul a hagyományos padlófelületek mellett a vastag ágybetétek, vagy a sűrű szövésű, hosszú szőrű szőnyegek tisztítására is tökéletesen alkalmasak. Az új, dust&gone megoldással pedig már hatékonyan vehetjük fel a harcot az allergiával is.
A porzsákos Electrolux Jetmaxx dust&gone 34 900ft, a porzsák nélküli ElectroluxSuperCyclone dust&gone pedig 39 900ft javasolt fogyasztói áron megvásárolható a szaküzletekben.
A témával kapcsolatos nagyméretű képek letölthetők az alábbi linkről:
www.herhoff.hu/download/electrolux/Dust_and_gone