Az Electrolux már háztartási kisgépeket is gyárt Magyarországon
Megkezdődött az AquaSense vízszűrő kancsók gyártása az Electrolux jászberényi gyárában. A vállalat ezzel a lépéssel kiterjesztette a Magyarországon gyártott termékeinek körét a háztartási kisgépekre is, tovább erősítve hazai gyártóbázisát.
Az Electrolux európai porszívógyártásának, valamint hűtőszekrény és fagyasztóláda-gyártásának központja már hosszú ideje Magyarországon működik. A hűtőszekrény- és fagyasztóládagyár 1991 óta, a porszívógyár pedig 1998 óta üzemel Jászberényben, míg a nyíregyházi hűtőszekrénygyár 2005-ben nyitotta meg kapuit.
Az AquaSense vízszűrő kancsók gyártása 200 millió forintos beruházást követően, 2011 novemberében indult a jászberényi gyáregységben. Jelenleg 18 fővel, két műszakban zajlik a gyártás, de a kereslet növekedésével a létszám is bővülhet.
Az Electrolux és a 3M vállalat által közösen kifejlesztett vízszűrő technológia kerül az AquaSense kancsókba, és 2012-től az EMEA régióban gyártott, vízadagolós hűtőszekrényekbe is. Az új szűrő gyorsabban szűri meg a vizet, mint ahogy a legtöbb prémium vízszűrőtől megszokhattuk. A 4 fázisú, (előszűrés, ioncserés szűrés, aktív szenes szűrés, végső szűrés) PUREADVANTAGE™ szűrő lágyítja a vizet, eltávolítva a karbonátokat, a szagot és ízt befolyásoló anyagokat, például a klórt, valamint a szerves szennyeződéseket. Emellett csökkenti a nehézfémek, például a réz és az ólom mennyiségét a vízben.
A kiskészülék gyártóbázis kiépítését komoly versenyeztetés előzte meg az Electrolux termelőegységei között. A cégcsoport megvizsgálta a Kínában, Brazíliában és Mexikóban található gyárak kapacitását és lehetőségeit is, mielőtt a magyarországi gyártás mellett döntött. A jászberényi gyáregység végül gazdaságosnak bizonyult a költségek terén, illetve a szigorú európai, élelmiszerekkel érintkező alkatrészekre, valamint ivóvíz biztonságra vonatkozó szabályozások követelményeit is teljesítette.
A gyártás során fontos szerephez jutnak a hazai beszállítók: három alkatrész kivételével az összes, magyar beszállítók gyártmánya. A Magyarországon kiépített kiváló műanyag fröccsöntő beszállítói hálózat jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a jászberényi gyáregység versenyképes legyen a kínai gyárakkal szemben.
„Az elmúlt évtized során úgy alakítottuk ki folyamatainkat, hogy a lehető legrugalmasabban tudjuk működtetni ezt az összetett beszállítói hálózatot. Emellett a mérnöki és operátori szaktudást emelném ki, mint a jászberényi porszívó- és kiskészülékgyár erősségét, amelynek fejlesztésén a jövőben is folyamatosan dolgozni fogunk.” – mondta el Lukáts Ákos, a gyár igazgatója.
Az Electrolux AquaSense™ vízszűrő kancsók kék és fehér színben, 6 990 forint javasolt fogyasztói áron kerülnek az üzletekbe 2012 tavaszán.