Electrolux Newsroom Hungary

Dolce vita deluxe – Iván Viktória élménybeszámolója a milánói Cube-ról

Photos

https://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/cube_milan_04.jpghttps://newsroom.electrolux.com/hu/wp-content/common/photos_hungary/cube_milan_13.jpg

Az ember Milánóba leginkább a legújabb csúcsdivatért vagy a higítatlan topdesignért utazik. Ahol minden sarkon egy világmárkába botlik, az utcákon modellekbe, a tárgyakban inspirációra lel, és magában a városban az édes élet esszenciájára.

Lassan hömpölyög az élet Milánó főterén, a Dóm körül. A januári reggel opálos, messze van még az érett olasz napsütés éles fényeivel, kemény kontúrjaival. Túl Vízkereszt ünnepén, a Befanán már a hétköznapokat érezni. Sietség persze nincs. Emberek és galambok kerülgetik egymást, nem is tudni, miből tömörült több a város fő látványossága elé. Márkás papírtáskából mindenesetre fejenként legalább három jut. Gyors fotó, majd a látogatók eltűnnek a környező utcák egyik kis kávézójában.

Hiába a tél, az acélszürke égbolt, a hideget is csak az arc érzi, mert fel-felvillannak az olasz életképek. A zöldségesnél mindig nyár van: rikítanak a hatalmas, vastag- és göcsörtösbőrű szicíliai citromok, a harsányzöld spenót, mandarinok, gránátalmák színes mozaikban, odabenn van áfonya és erdei szamóca is. A zebrán áthaladva pantomimjelenetet látunk. Egy Fiat –mi más?- sofőrje a mellette álló autós felé hadonászik élénken, tátog, és szájából repked az összes szent neve, talán ezért néz annyit az ég felé. Majd egy hosszú dudálással jókora nyomatékot ad. Basta!

Nem messze a Ferragamo-üzlet előtt hosszú sor áll: egytől-egyik magas férfiak. Mind fiatalok, ruhájuk hibátlan, ahogy a hajuk és tartásuk is, mintha egy magazin elevenedne meg. Van szakállas burzsoáhippi, szőke, kék szemű és kemény arccsontú északi típus és göndör hajú, kissé feminin franciás filmsztárklón. Egytől egyig gyönyörűek és portfóliót szorongatnak a hónuk alatt. Nem lesz könnyű azoknak, akik odabent castingolják őket. A házat kétszer megkerülöm. Ha tízszer mennék el, akkor sem vennének észre. Csak magukra figyelnek. Aki bókokat szeretne, menjen kávézóba. Támassza a pultot – így olcsóbb a kávé, és az olaszok is állva hörpölik a méregerős eszpresszót-, és a baristák nem hoznak szégyent az olasz férfinemre.

Ez fantaszticube!

A divathoz, dizájnhoz két dolog bizonyosan elengedhetetlen: a stílus és a folyamatos megújulás. Az állandó meglepetés. „Mutass olyat, ami még nem volt! De ne legyen blöff, mert kinevetünk és ahogy lehet, elfelejtjük. Amit alkotsz, legyen olyan, mint te, de illeszkedjen az életembe, tegye azt jobbá, élvezetesebbé”- ezek az alapvető elvárásaink, legyen szó karosszékről, kávéscsészéről vagy haute couture-ről.

Vagy egy étteremről. Az Electrolux Cube amolyan futurisztikus üvegétterem. Kozmopoliták lettünk, az éttermünk is az: utazik, világot lát, kapcsolatokat keres és épít. Multikulti is: Brüsszelből érkezett, áprilisig olasz étterem, utána Londonba repül. Rengeteg természetes fény, puritán skandináv dizájn, semmi sallang, semmi fölösleges magamutogatás sem a konyhában, sem a vendégtérben, amelyek nincsenek elválasztva egymástól. Céltudatos tervezés, amely azt sugallja, hogy az egyszerű formákból kiindulva messzire lehet jutni. A kiindulópont számít: a jó alapanyag, jó eszközök és az emberi faktor, a tehetség és szenvedély. A többi esetleges. Az asztal a mennyezetről ereszkedik alá: high-techből ennyi, és még amennyit a háztartási eszközökbe zártak, éppen elég, nem szenzációra vagyunk éhesek, az attrakció a konyha. És persze a panoráma. Az éttermet a Dóm mellé, egy impozáns ház tetején húzták fel. Ez volt az első és legnyilvánvalóbb helyszín, amelyhez a kitalálók ragaszkodtak. Bejött, mindez másfél év szervezés eredménye. „És a hírhedt olasz bürokratikus dzsungel?”- kérdezem Tom Astint, a vendéglátót. Tom sejtelmesen mosolyog: „Megoldottuk.” Ez pedig a híres brit understatement.

Buon appetito!

A séf, Andrea Sarrí nyugodt, derűs, barátságos és szűkszavú. Az angol fordítást feleségére, Alexandrára bízza. Liguriában éttermet visznek, az Agrodolce már egy Michelin-csillaggal büszkélkedhet. Két hétre jöttek, magukkal hozták konyhai jobbkezét, a hal- és a desszertspecialistájukat. Andreát további tekintélyes séfek váltják majd, kéthetente Olaszország más és más régiója mutatkozik be az ízeken keresztül.

Andreának igaza van, az ízekről nincs mit mondani (az különben is francia művészet). Ha nem folyna élénk társalgás az asztalnál, az élményt már-már szürreálisnak éreznénk. Ahogy odafönn ülünk a magasban egy üvegdobozban vagy állunk a teraszon, míg lent az emberek sürögnek, forognak, csak tompán hallatszik fel valami enyhe zsongás. Megáll az idő, és ízek, illatok, aromák idézik meg Olaszországnak ezt a táját, Liguriát: az egyik legkisebb tartományt. ahol az emberek alapeledele az, amit a tenger ad, halat hallal esznek, óvodáik udvara a tengerre nyílik. Itt élt Kolombusz Kristóf.

A legelső falat nyers Oneglia garnéla virágokkal és gyümölcsökkel. Alig jut valami a villára, a rák természetes édessége mégis teljes ízélményt ad, akárcsak a Szent-Jakab kagyló. A szakácsok csendben serénykednek, mélyen a tálak felé hajolva alkotnak szemnek is kívánatos alkotásokat, de lássuk be, a rizottót paradicsomszósszal, Oneglia scampival és mozzarella-krémmel nehéz esztétikummá emelni. Az íze viszont mennyei, és benne van a szakács szeretete és főhajtása Milánó előtt: a rizottó a milánóiak egyik büszkesége és innen származik Andrea édesapja is. A lassan főtt hal Imperia citrommal, Ormea krumplival, spenóttal és articsókával cizellált mestermű. Az íznüanszokat akkor fedezzük fel, ha nem köti le a figyelmünket más, és a habosított citrom hirtelen meglep fanyarságával. Elődesszertnek joghurtkrémet kapunk datolyaszilvával és a gyerekkorunból ismerős, imádott robbanós cukorka csokoládéba borítva most csúcsgasztronomiai szereplővé nemesül. Nem csalódunk a desszertben sem: ropogós ostyaoszlopba zárt mogyoró- és citromkrém mandarinszorbet-val és naranccsal finoman, elegánsan tesz pontot az ebéd végére, amelyet mindvégig fantasztikus borok kísértek. Az olasz élet rajongó szeretete és intenzitása hat fogásba sűrítve. Nem elvakult szenvedélyből fakad, nem billen túl, az életöröm, a mesterségbeli tudás nem csap át műviességbe, színházba, szenzációhajhász magamutogatásba. Egyszerű, mert a jó élethez csupán nyitott szem, száj és szív kell. Ez az első olaszleckém. Grazie.

Save and share this post