Öntsünk tiszta, szűrt vizet a pohárba
Az Electrolux 2,3 literes AquaSense vízszűrő kancsói kétszer gyorsabban szűrik át a csapvizet, mint a többi prémium vízszűrő. A jászberényi gyárban készülő modellek kék és fehér színben kaphatók az üzletekben.
Az AquaSense kancsók fejlesztését megelőző piackutatás során a vállalat felmérte, hogy a fogyasztók mire használják a szűrt vizet, illetve mit várnak el a vízszűrő kancsóktól. A felmérések szerint elsősorban ivásra és főzésre használják. Emellett, az emberek szívesebben adnának szűrt vizet a háziállataiknak, sőt még a növényeknek is jót tesz, ha nem sima csapvízzel locsolják őket. Ezen kívül, sokan a háztartási készülékekbe is szűrt vizet töltenek, mert így nem lesznek vízkövesek, ami a karbantartás költségeit csökkenti.
A felmérésből az is kiderült, hogy a fogyasztók egyre jobban vigyáznak a környezetükre, ezért odafigyelek arra, hogy palackozott víz helyett csapvizet használjanak ott, ahol alapvetően jó minőségű a víz. A palackozott víz előállítása 2000-szer több energiát igényel, mint a csapvízé. De ennél is nagyobb probléma, hogy a vizes palackok 69 százaléka nem a szelektív gyűjtőkbe, hanem a szemétbe kerül.
Az elvárások tekintetében, a vízszűrés gyorsasága és hatékonysága volt a két legfontosabb szempont, ez vezérelte az Electrolux szakembereit is a termékfejlesztés során. Az Electrolux jászberényi gyárában készülő AquaSense vízszűrő kancsók minden más prémium vízszűrőnél gyorsabban szűrik át a vizet. A 4 fázisú, (előszűrés, ioncserés szűrés, aktív szenes szűrés, végső szűrés) innovatív PUREADVANTAGE szűrő lágyítja a vizet, eltávolítva a karbonátokat, a szagot és ízt befolyásoló anyagokat, például a klórt, valamint a szerves szennyeződéseket. Emellett csökkenti a nehézfémek, például a réz és az ólom mennyiségét a vízben.
Egy PUREADVANTAGE szűrő 150 liter vizet képes megtisztítani, rendszeres használat mellett, körülbelül 30 naponta érdemes cserélni. Erre, a kancsó tetején lévő LED-kijelző időben figyelmezteti a fogyasztót. A kancsó ergonomikus kialakításának köszönhetően kényelmesen befér a hűtőajtókba, a higiénikus tisztántartás érdekében pedig mosogatógépben is mosható.
A kék és fehér színű Electrolux AquaSense vízszűrő kancsó 5 990Ft javasolt fogyasztói áron megvásárolható a szaküzletekben.
A témával kapcsolatos nagy méretű képek letölthetők az alábbi linkről:
http://www.herhoff.hu/download/electrolux/Electrolux_AquaSense/
A cégről:
Az Electrolux a világ vezető háztartási és nagykonyhai készülékgyártó vállalata. Minden évben több mint 150 országban, több mint 40 millió Electrolux terméket vásárolnak az egyéni, illetve professzionális fogyasztók. A vállalat készülékei innovatívak, és a funkcionális design jegyében készülnek. A termékfejlesztés során, a szakemberek alaposan tanulmányozzák a háztartási illetve az éttermi felhasználók szokásait és elvárásait, hogy a készülékek valós fogyasztói igényekre kínáljanak megoldást. A vállalat termékpalettáján hűtőszekrények, mosogatógépek, mosógépek, kiskészülékek, porszívók, sütők és tűzhelyek szerepelnek, melyeket Electrolux, AEG, Zanussi, Frigidaire és Eureka márkanevek alatt értékesítenek. 2011-ben összesen a cégcsoport forgalma 102 milliárd svéd korona volt, alkalmazottainak száma pedig 58 ezer.
További információ: www.electrolux.hu és https://newsroom.electrolux.com/hu
További információ:
Medveczki Erika, marketing menedzser, Electrolux,
Tel: 467-3211 vagy erika.medveczki@electrolux.hu
Horváth Annamária, vezető tanácsadó, Morpho Communications
Tel: 488-0255 vagy horvath.annamaria@morpho.hu