Energiatakarékossági díjat kapott az Electrolux
Porszívó kategóriában a legtöbbször nyert márka különdíját nyerte el az Electrolux az E.On Hungária Zrt. energiatakarékossági versenyén. Az E.On Energiatakarékossági Díj célja, hogy segítséget nyújtson a vásárlóknak új, energiatakarékos háztartási gépek vásárlásánál. 2010 óta már öt Electrolux porszívó kapta meg a legjobbnak járó elismerést.
A verseny meghirdetői idén először adtak át különdíjakat, amelyet azok a márkák kaphattak, amelyek az E.On energiatakarékossági díj első meghirdetése óta a legtöbb díjat szerezték. Az Electrolux a verseny indulása óta minden évben részt vesz a pályázaton. Jászberényi gyárában gyártott porszívói közül ezidáig négy Electrolux UltraOne készülék, köztük az újrahasznosított műanyagból készült UltraOne Green, valamint egy Electrolux UltraSilencer porszívó szerepelt a díjazottak között.
Az Energiatakarékossági Díj pályázat 2010-ben indult azzal a céllal, hogy mind a gyártókat, mind a fogyasztókat arra ösztönözze, hogy háztartási készülékek gyártásánál és vásárlásánál az energiatakarékosságot, környezettudatosságot és költséghatékonyságot tartsák szem előtt. Az energiafogyasztás vizsgálatát ebben az évben is a TÜV Rheinland Intercert Kft. végezte egy átlagos háztartási használatot modellező mérési program alapján.
Az E.On Energiatakarékossági Díj nyertesei porszívó kategóriában:
2010 – Electrolux UltraOne (Z8870) és Electrolux UltraSilencer (ZUSG3900)
2012 – Electrolux UltraOne Green (ZG8800)
2013 – Electrolux UltraOne Origin (UOORIGINWR) és UltraOne Eco (UOECO)
A cégről:
Az Electrolux a világ vezető háztartási készülékgyártó vállalata, mely fogyasztói vélemények alapján, valamint professzionális felhasználókkal együttműködve gondosan tervezett, innovatív megoldásokat kínál a háztartási és professzionális készülékek piacán. A termékpalettán hűtőszekrények, mosogatógépek, mosógépek, tűzhelyek, sütők, porszívók, légkondicionálók és kiskészülékek szerepelnek. Electrolux, AEG, Zanussi, Frigidaire és Electrolux Grand Cuisine márkanevek alatt a cégcsoport évente mintegy 50 millió készüléket értékesít 150 országban. 2014-ben az Electrolux csoport forgalma 12,4 milliárd euró volt, alkalmazottainak száma pedig 60 ezer. További információért látogassa meg a http://group.electrolux.com weboldalt.
További információk:
Kiss Aranka
Vállalati kommunikáció, PR felelős
Matastik Szilvia
Account executive